Nem élhetek Milošević nélkül

2011
Noran 2011 Kiadó

„Vidáman elkeseredett alanyi üvöltés”

drMáriás: Nem élhetek Milošević nélkül. Noran Könyvesház, Bp., 2011, 224 oldal, ármegjelölés nélkül

Minden tettünk világmegváltókiábrándultság-érzésünkből fakad.
drMáriás

A Noran Kiadó kedveli drMáriást, három regénye után immár negyedik könyvét jelentette meg Nem élhetek Milošević nélkül címmel, ami nem regény, címéből kikövetkeztethetően inkább élettörténet, nem is regényes, de annál inkább kalandos. Nem életrajz, mert a szerző autobiográfiájából éppen csak annyi jelenik meg benne, ami feltétlenül szükséges egy történetében képlékeny zenei formáció, az underground és alternatív zenét megújító, Újvidékről kinőtt, idén 25 éves Tudósok zenekar „életrajzának” megértéséhez. A szerző, aki a nyomtatott irodalom terepén fikciós művek révén vált kedvelté, egyben az említett formabontó zenekar vezéregyénisége, és alternatív képzőművész, akinek eddigi munkássága már monografikus feldolgozást nyert, olyan biográfusként mutatkozik meg mostani kötetében, aki egyszerre tud a háttérben maradni és a középpontban lenni, vagyis egyszerre látni és láttatni kívülről és belülről.
A Tudósok története forradalmi történet: abban az értelemben, hogy, miként drMáriás emlékeztet, minden forradalom valami módon a kirekesztettek felemelkedéséről szól, így a free-jazzen nevelkedett, majd punkon serdült nemzedékének revolúciója is. A muzsikálás a Tudósok számára „csodálatos fegyver a legjobb csínytevéshez”, korántsem lekottázott matézis, hanem felszabadító gyomorzenélés, ami szárnyára veszi a pimaszságot, a humort, a fájdalmat és megzabolázhatatlan lávaként törnek fel benne az érzelmek és indulatok. A zenekar művészi-művészeti hitvallását összefoglalva a szerző elmondja, hogy az általuk képviselt művészi cél az, „hogy leromboljunk minden lassító, fékező, hátráltató béklyót azzal, hogy ez a valami, ami bennünk forrong, ami nem lehet más, mint az egyetlen létjogosult erő, a mindent elsöprő, semmilyen gátat nem ismerő állati szent energia vegytiszta formája, amely kirobbanva új kapukat, új univerzumokat és egy sohasem látott, semmihez se hasonlítható örömöt és kielégülést nyújtson, amely által visszatérünk oda, ahová mindig is tartoztunk”. (5.)
A Tudósok formáció „egyszerre volt a teljes kiszámíthatatlanság, amely körülvett minket, s az ellene való vidáman elkeseredett alanyi üvöltés”. (29.) Mi vette körül a zenészfiúkat? A hajdani Jugoszlávia hazug valósága, majd Slobodan Milošević diktatúrája, amiről olyannyira igyekeztek nem tudomást venni, pontosabban nem elhinni, hogy még akkor is a horvátországi Eszékre mentek koncertezni, miután már a Jugoszláv Néphadsereg rommá lőtte Vukovárt. Sajátos békemissziójukat se a horvátok, se a szerbek nem értették. Mindaz a gyomorzene és a képzőművészeti alkotások, amelyek a Tudósok „műhelyében” készültek, előrejeleztek valami várható szörnyűséget, a hazugsággal és áltatással szembesülő lelkek kozmikus magányát. A Tudósok és velük egész nemzedékük megpróbált abba kapaszkodni, saját művészetükbe,  a szabadon tomboló alkotószellembe, ami valójában nem nyújthatott esélyt a háború, az öldöklés, a bombák ellen. A realitással szembesülés már nyílt életveszélyt jelentett a darabokra tépett országban, fizikai menekvést az emigráció nyújtott, miközben az otthonmaradtak iránti érzelmi kötődés tovább dübörgött a TudósokBudapestről Európába, az Egyesült Államokba eljutott muzsikájában. A szerző el is tűnődik afölött, hogy ugyan mi okozta, hogy zenéjük egyaránt működött a legsötétebb lebujokban és a legvájtfülűbb klubokban. Szerinte „talán azért, mert ott volt benne mindaz, amit az egyszerre szörnyű és szép távoli Kelet-Európánkban magunkba szívtunk, hogy az ember egyik nap zenetörténész, a másikon vak furulyás az aluljáróban, a harmadikon kortárszenei nagykövet, a negyediken meg Mad Max bulizenakara”. (180.)
Az első személyű beszámoló szinte a kórkép objektivitásával beszéli el a kedves barát, forradalmár harcostárs, Bada Dada tragédiáját, annak az ösztönös művésznek a környezetét is veszélyeztető pokoljárását, aki belepusztult hordozhatatlan kétarcúságába, a tehetséges, sziporkázóan innovatív, játékossága mellett feltámadó öndestruktív késztetésben megnyilvánuló démonisága felemésztette gyermeki lelkét.
A Tudósok Bada Dada távolléte alatt és öngyilkosságát követően is zenéltek, különböző felállásban, de azonos energiával. Az 1997-ben a Szigeten tartott koncertutáni performanszon a Tito Kvartett néven föllépő formáció előadása kapcsán írja drMáriás: „A fellépés végtelennek tűnt. Egyszerre mondtuk a szövegeinket, ami maga volt az önmegsemmisítés szélén táncoló őrület, Joyce és Szentkuthy agyából előugrott elkeseredett szereplők többszólamú ámokfutása.” (143.)
A könyv nem csupán a Tudósok drámai és egyben szórakoztató történetét, hanem kelet-európai valóságunkét is elbeszéli, s ebben benne van diktatúra, lázadás, forradalom, háború, emigráció, a letelepedés nehézségei, a gyökerek kitéphetetlensége, a tudathasadás, kaland és küzdelem. Az elbeszélést egyszerre működteti a humor és a keserűség, a groteszk és a tragikum, mintha a Tudósok muzsikájának zenei tartalmai is együtt rezonálnának benne.

FEKETE J. József