Lomtalanítás

2004
Konkrét könyvek
Nem kell különösebb vakmeroség ahhoz, hogy azt állítsuk: drMáriás Lomtalanítás címu könyve az idei osz igazi meglepetése, visszhangos irodalmi sikere lehet. A zenészként, képzomuvészként, performerként, muvészeti íróként és kiváló tárcanovellák szerzojeként egyaránt ismert, a leggyakrabban az Élet és Irodalomban publikáló népszeru muvész hét vegyes mufajú kötet után ezúttal regénnyel ejti foglyul híveit – és zavarba az irodalmi közvéleményt. drMáriás ugyanis minden jel szerint azt a könyvet írta most meg, amellyel a kortárs próza jó ideje tartozik: azok hiteles, felkavaró, kellemetlen, ám létezo történetét, akiket a napi politika és a sajtó – hogy utána ne történjen az érdekükben semmi – eloszeretettel a rendszerváltás áldozataiként emleget. Azokét, akiktol az utcán elfordítják a tekintetüket a dolgukra sieto emberek; akik létérol úgy veszünk tudomást, hogy közben azért lehetoleg ne érintsék, ne zavarják a berendezett életünket védo, jó szorosra húzott köröket.

drMáriás regénye az o világukba nyújt bepillantást – bár talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy abba veri bele az orrunkat. Kegyetlen könyv: nyers, puritán, kíméletlen, s a végén sem mutat kiutat, nem nyújt feloldozást. Egyedüli tárgya, “hose” voltaképp egy ismerosen, átlagosan rettenetes, lepusztult, normális életre alkalmatlan bérház, ám ez a ház nemcsak lakhely, színtér, hanem maga is élo, lélegzo szervezet – éppolyan, mint lakói, ezek a megcsúszott, tönkrement, leépült szerencsétlenek, akiknek sorsa egy az épülettel, lévén hogy normális életre számos oknál fogva maguk is alkalmatlanok. A ház és a közösség jelene-jövoje így fedi le egymást teljesen: emeletek, ajtószámok tárják elénk fokról fokra a társas magány, elveszettség becketti panoptikumát. Sorra színre lépnek ezek a más törvények szerint élo, mindenen túljutott, véglényszeru, vagy még épp a létezés peremén billego, utolsó erejükbol kapaszkodó figurák-alakok, lakásajtajukkal együtt tárul fel az egy rugóra járó, tragikus élettörténetük, jellemük, lelkük, kinézetük, hogy a bérház bunügyi krónikákba illo mélyvilági pokla – vagyis “rendes”, hétköznapi muködése – értheto, konzekvens, logikus és megmásíthatatlanul sorsszeru legyen. Mégsem csupán egyfajta szociohorror az, amit olvasunk, s nem is a szociografikus tényfeltáró próza újabb változata – holott Máriásnak láthatóan ehhez is megvolna az élményanyaga -, hanem színtiszta szépirodalom, mely a szenvtelen megfigyelo pontos leírásait, a puritán nyelv és stílus minimalista eszközeit mély empátiával, a látásmód közel hajoló érzékletességével, a részvét, a szolidaritás hangjával s a leleplezo irónia sajátos, máriási tapintatával keresztezi.

Így lesz ez egy szép könyv minden kendozetlen durvasága mellett, mely értük íródott: ezekért a halálukra várakozó, vigasztalan embereket rejto, pusztulásra ítélt házakért.

Keresztury Tibor