Molotov-koktél jéggel
2004
Élet és Irodalom
„drMáriás e könyvben szereplő művészeti tárgyú írásai, kiállításmegnyitói, bevezetői egyszerűen lebilincselők, érzékenysége és lényeglátása példa nélkül áll, fogalmazásmódja plasztikus, világos, szárnyaló, avatott, őszinte, hiteles és rendszerint iróniával teli… Az irónia mindig komoly, mert a semmiben van lehorgonyozva, más szóval csak a komoly ember lehet ironikus, amiképpen csak ő lehet hiteles, a hitelesség pedig maga a siker.” – Váncsa István
„Szikszai Károly grafikáiban egy fekete vízözön tájképei tárulnak elénk, amelyeken lidércek villannak fel, támadnak és megfeszülnek, táncolnak és fojtogatnak mielott elsüllyednek a lét utolsó bugyraiban. Az alkotó megrendíthetetlen nyugalommal csuklóban letöri kezét, majd felkarcolja vele fekete egünkre a szép idegszálait, amelyek körbefogják valónk fekete földgömbjét, mindössze mindörökre.”- drMáriás
A könyv ára 2200 Ft. Megvásárolható az Írók boltjában és a jobb könyvesboltokban.
Az Élet és Irodalom kiadóban postaköltség felszámítása nélkül megrendelhető.
1089 Budapest, Rezső tér 15. Tel.: 210-5149, 210-5159, fax: 303-9241,
e-mail: es@es.hu
A virtuális terek körbehugyozásáról
A bemutató szűken mért fél órája alatt senkinek nem jutott eszébe unottan órájára tekintgetni, mobiltelefonon zabálóskígyóst vagy gombosflippert járszani, s nem volt baj az sem, hogy nem működik a mikrofon, hiszen az egyetlen zajforrás az előadókon kívül a könyvespolc tetejéről az odatámaszkodóknak időről időre fejére zuhanó Bächer-kötet volt.
Kedélyes hangulatú délután az Írók boltjában: drMáriás új kötetét Váncsa István mutatta be az összegyűlt húsz-harminc érdeklődőnek. Megállapítható, hogy a két képernyőképesnek ítélt személyiség nem is véletlenül lett képernyőképesnek ítélve: tudják, mennyit bír el a közönség. A bemutató szűken mért fél órája alatt senkinek nem jutott eszébe unottan órájára tekintgetni, mobiltelefonon zabálóskígyóst vagy gombosflippert járszani, s nem volt baj az sem, hogy nem működik a mikrofon, hiszen az egyetlen zajforrás az előadókon kívül a könyvespolc tetejéről az odatámaszkodóknak időről időre fejére zuhanó Bächer-kötet volt.
Váncsa István megérkezése után fél perc alatt magához ragadta az irányítást: a székek között előretörtetett, majd halványbarna kazak(szerű ruhadarab)jából domborodó pocakján nyugtatva egymásba kulcsolt kezeit, amúgy papír nélkül lendült neki a kötet bemutatásának – Ádámtól a jelenkorig. Szikszai Károly volt ez az Ádám, akitől elindulva a szokott, meglehetős bátor képzettársításokkal tíz-tizenkét perc alatt eljutott a doktor úr írói és képzőművészi értékeinek tételes felsorolásáig, nem hagyva ki közben a ziccert sem, hogy egy kitérőbe sűrítve a lényeget, a lakásában dolgozó gázkészülékszerelő morális világlátásáról is képzetet alkothassanak a jelenlévők.
Szikszairól szól drMáriás kötetének egyik utolsó írása, melyet Váncsa, aki egyébként a kötet előszavát is jegyzi, olyannyira találónak érzett, hogy felolvasott belőle néhány mondatot. Szikszai harminc éve járt nála először az ÉS szerkesztőségében, először verseket hozott, majd megint verseket, később grafikákat, következőleg újra verseket, ismét grafikákat: ez sokak szemét kezdte csípni hirtelen. Éppen ebből a szemcsípésből indult neki Váncsa, hogy kifejtse drMáriás erényeit: ahogy harminc évvel ezelőtt is rossz néven vették, ha valaki több mindent csinált egyszerre, abból kiindulva, hogy az ember csak egy adott terület egy adott részterületébe beleásva magát hozhatja felszínre tudása legjavát, így járhatna drMáriás is, aki fest, ír „és még pikulázik is”, ha igaz lenne a tétel. De éppenhogy nem az, különösen a művészeti tevékenységek esetében nem. Ezt bizonyítandó Bibliaidézet következik a Föld uralmunk alá hajtásának mikéntjéről. Hogyan is hajthatja az ember uralma alá a Földet? Úgy, hogy megismeri, „minthogy nem vagyok, ugye, hímoroszlán, így nem tudom körbevizelni a területemet, hát inkább megismerem”. De mit csinál ezzel szemben a művész? Õ is megismer? Nem. Hogy ezt bizonyítsa, Váncsa a drMáriástól ajándékba kapott, s a hálószobájában felfüggesztett Szétbaszott fej című portré tárgyazására tért: „gyönyörű. Egy fej… mely abszolút felismerhetetlen” S hogy mi az igazán szép egy fejben, ami abszolút felismerhetetlen? Hogy a művészet a megismerhetetlen, a kifejezhetőn túli világ felé tör, azt igyekszik uralma alá hajtani, s próbálja kifejezni: a művészet, miként a hímoroszlán a pampákon, virtuálisan körbehugyozza a területét. S olyan területeket is igyekszik körbehugyozni, melyek máshogyan, mint általa, nem megközelíthetők. Talán még neki sem azok. Nem is körbe, ő kifejezetten túl-hugyoz.
Míg szépen felépített monológját hallgatom, s nézem vándorlását a teremben, ahogy hevesen gesztikulál, bevillan egy auktor. Mintha az oly régen elképzelt Cicerót hallgatnám: ugyanaz a lendület, ugyanaz a hév, ugyanazok a retorikai eszközök, csupán a szókészlet és a beszéd tárgya más. No meg nem lehet olyan szépen felépített kérdőszavas játékot összehozni, mint a Catilina elleni első beszédben. Quousque? Quamdiu etiam? Quem ad finem? Hát, ezt így nem. De közelít. Az ismétlések, a pars pro totok, a kitérések utáni visszatalálás a tárgyhoz, szépen épül. No és legfőképpen: ő is gyűlöli Catilinát. Nem él vissza a türelmünkkel, hamarabb befejezi, mint egykor Cicero. Ebben persze a tárgy és a beszéd között feszülő kapcsolat mineműségének mértéktartó belátását is feltételezhetjük. Egy más korba vetett kertitörpemosolyú életvigyori Cicero. Ez lenne Váncsa. Hic tamen vivit.
Ezután drMáriásnak már könnyebb dolga van: mond egy gyors köszönetet az előszóírónak a bevezetőért, egy gyors köszönetet az ÉSnek a kiadásért, felidézi az első betolakodást a szerkesztőségbe (betolakodás, hiszen a szerkesztőség zárva volt, az ajtórés alatt tolták be a rajzokat, majd a közeli kocsma felé tartva futottak össze Váncsával, így hamarabb oldódhatott az első görcs, milyen is egy szerkesztőségbe először vinni valamit), felidézi, hogyan kezdett el írni, majd kéri, vegyük meg ezt a kötetet, hogy ezzel is segítsük a beteg, s itt maga felé lendíti kezeit, gyógyulását. Finoman kifelejtve a koncepcióból, vajon kinek szolgál gyógyulására a kötet megvétele: az írónak-e, avagy az olvasónak. (Ad notam: „Nately érzékeny, gazdag, jóképű fiú volt, sötét hajú, becsületes pillantású […] Csaknem húsz évet élt le trauma, idegfeszültség, gyűlölet és neurózis nélkül, ami Yossarian számára döntő bizonyítéka volt annak, milyen őrült is valójában.”*)
*A fordító nevét, s az idézet helyét oldalszámra pontosan megmondók között egy drMáriás képet sorsolunk ki.**
**Azt, amelyiken éppen kiszáll és előóvakodik egy furgon mellett, hogy Bakáts Tibor Settenkedő társaságában ossza az észt a királyi tévé Konyak című kulturális ajánlóműsorában. Let’s make things better. (Vagy ez egy másik reklám?)
Györe Gabriella