Akkor is nevetek

GrundRecords, 2019

„Nem sok banda maradt, aki be tudja azt az űrt tölteni, amit a Bizottság, az Ápolók és a Tudósok hagyott maga után – csak maga a Tudósok, mert ők óriási szerencsénkre még mindig aktívak. Azért van ezzel szerencsénk, mert nélkülük nem egyszerűen kevesebbek lennénk, de valami égetően állandósult hiánnyal is küzdenénk, még ha nem is tudnánk feltétlen felismerni és megfogalmazni azt. Ez rendre akkor derül ki, amikor valami újdonság jön tőlük, elvetődünk valamelyik koncertjükre, vagy elénk toppan egy új lemez.

Most ez utóbbi történt, az Akkor is nevetek (Grund Records, 2019) maga a tökéletes Tudósok-gyönyör, nem lehet vele betelni, és én továbbra sem értem, hogy miért nem lesz egy rakás dalukból pokoli nagy sláger, ami milliós nézettségig jutna a jutyubon, és ami minden premiert követő másnapon a főtéma lenne az emberek közt buszon és munkahelyen. A családokban már a premier napján persze. De amíg ez az ideális világ el nem jön, főleg az ínyenceké a terep, akik imádják ezt a nekibuzduló, bátor és valójában remekül táncolható dzsessz-punkot. Persze lehet, hogy egy úgynevezett ideális világban nem is létezne a Tudósok, mert nem lenne szükség sem erre az őszinte és belemenős beszólásra, sem a karcos és vadulós tánczenére. Így döntést kell tehát hozzunk, melyik a fontosabb: az ideális világ, vagy ez a zenekar? Természetesen könnyű erre megfelelni: a Tudósok!

Mielőtt felmerülne a kérdés, hogy az új lemez milyen, egyáltalán más-e, mint az eddigiek, gyorsan megválaszolom: nem, nem más, de azért mégis. Ugyanolyan, mint eddig, merthogy ez a zeneiség már régen ki lett csiszolva tökéletesre, tempó, gitárhang, szaxofon és drMáriás éneke hibátlanul illeszkedik egymáshoz. Mint a fogaskerekek, ahogy mondani szokás, de annál is jobban, mert az abszurdba hajló karcos zakatolás ellenére nincs gépiesség, folyékony arany az egész. Már csak a funkos lüktetés miatt is. Viszont más, mint eddig, mert tán még jobbak a dalok, és ha eddig tökéletes is volt, most úgy sláger, hogy tényleg mehetne rádióban pár nóta. Miközben persze semmi engedmény nem történt az úgynevezett popzene felé (már attól eltekintve ugye, hogy minden egyformán popzene). Az Akasztotthoz bárban című nóta például, vagy a Csak én, és a Mutass egy f@szt olyan míves rárepülések és rácsodálkozások az élet sűrű gyönyöreire, azaz groteszkségeire, ami komolyan mondom a magamfajtákat testvéri ölelésbe hívja, és ez a testet öltő egységélmény hirtelen nem lesz olyan ijesztő. Szóval a szocio- és egyéb patáknak is készül társas zene, pedig már többször feladtam a reményt. Ki kell, hogy mondjam tehát: a Tudósok birtokolják jelenleg a reményhal nevű bölcsek kövét a popbizniszben.”

Rácz Mihály, Lángoló gitárok